Ahogy a legtöbb országnak megvan a saját nyelve, úgy a saját babonái és szokásai is megvannak. Ez mind-mind a kultúra része. Feltehetően mi is kipróbáltunk már hasonló babonákat és mondákat, mint például, hogy újévkor lencsét kell enni, mert az gazdagságot hoz, vagy az, ha kéményseprőt látunk, szerencsét találunk. Eddigi tapasztalataink alapján kialakult bennünk egy szokás, hogy melyik az a hiedelem, amiben hiszünk és mi az, amivel nem is törődünk. Kritikus gondolatainkkal vizsgálgatva arra ébredhetünk rá, hogy ezek talán egyáltalán nem is működnek, de biztos, ami biztos, jobb félni, mint megijedni.

Ajánlott menüsor Szilveszterre

Sok ilyen mende-monda kapcsolódik a szilveszterhez, ugyanis az emberek mindig az új évtől várták a megváltást és a jólétet. Ilyen például az említett lencsefőzelék fogyasztása, de akármilyen szemes főzelék, például sárgaborsó is jó lehet. Esetenként még a mákot szokták ajánlani, ugyanis az ilyen apróbb szemes ételeket a pénzzel azonosítják. Továbbá sokan sertés virslit esznek szilveszter éjszakáján, ugyanis a disznó kitúrja a jószerencsét. Ezzel szemben a szárnyasokat nem ajánlják, mert az meg elkaparja azt. Egy másik hasonló mondás szerint, ha nem fogyasztunk el mindent szilveszter éjjel, akkor a következő esztendőben is lesz mit ennünk. Vannak, akik a gazdagságot rétesekkel próbálják hosszúra nyújtani.

Vannak, akik arra esküsznek, hogy újév napján semmit sem visznek ki a házból, mert különben elszáll a tehén haszna. A gonosz és a rossz elűzésére szolgál a szilveszteri nagy fény és hang áradat is. A tűzijátékokkal, trombitákkal és maskarákkal a gonosz dolgokat próbálják elűzni az emberek, vagy legalábbis innen erednek ezek. Hasonló célt szolgál az is, hogy pontban éjfélkor az összes ajtót ki kell tárni, hogy a régi esztendő távozhasson, az új pedig bejöhessen. Az újév első napján egy egész listányi dolog van, amit tennünk kell és amit tilos. Például semmiképp ne mossunk, takarítsunk, vagy teregessünk, mert akkor az egész évet munkával fogjuk tölteni.

Ha tehetjük ne menjünk és ne hívjunk orvost (persze, ha muszáj, akkor hívjunk), mert akkor az egész évünk betegségben fog telni. Az év első napján inkább lakmározzunk nagyokat és igyunk finom italokat, akkor az egész esztendő bőségben fog telni, valamint kerüljük a vitás helyzeteket és inkább fokuszáljunk a pozitív dolgokra, így az elkövetkező 12 hónapunk biztosan jól fog eltelni.